Wilhelm Richard Wagner (Lipcse, 1813. május 22. – Velence, 1883. február 13.) német zeneszerző, karmester, esztéta.

Bár korán kapcsolatba került a színházi világgal, kezdetben az irodalom jobban érdekelte, mint a zene: gimnazista korában még tragédiákat is írt. Rendszeres zeneoktatásban sohasem részesült, a mesterségbeli felkészültség legfontosabb elemeit – néhány hónap alatt – Theodor Weinlingtől, a lipcsei Tamás-templom nagyra tartott karnagyától sajátította el. Az igazán meghatározó zenei élményt, amelynek hatására véglegesen a muzsikuspálya mellett döntött, Beethoven IX. szimfóniájának megismerése jelentette számára. 1833-ban karigazgatóként a würzburgi színházhoz került, majd egy évvel később a magdeburgi városi színház karmestere lett. Itt ismerte meg Minna Planert, akivel 1836-ban házasságot kötött. 1837-ben Königsbergben, majd Rigában lett karmester, azután hitelezői elől 1839-ben Párizsba menekült, ahol a legnagyobb nyomorban élt, amíg operáját, a Rienzit Drezdában be nem mutatták. Ennek sikere hozzásegítette az ottani színház karmesteri állásának megszerzéséhez. Részt vett az 1848-as forradalmi megmozdulásban, emiatt menekülnie kellett német földről. Svájcban telepedett le, itt ismerkedett meg Mathilde Wesendonckkal, egy zürichi üzletember feleségével, és vele folytatott viszonya miatt elvált feleségétől. 1861-ben visszatérhetett hazájába. II. Lajos bajor király Münchenbe hívta, s ettől kezdve rendezett, sőt, fényűző körülmények között egyedül az alkotásnak szentelhette idejét. 1865-ben kicsapongó és költséges életvitele a müncheniek nemtetszését váltotta ki, így távoznia kellett a bajor fővárosból. Svájcban, Luzern közelében telepedett le. Itt, Tribschenben kapcsolta össze sorsát Liszt Ferenc leányával, Cosimával, akiben nem csak megértő élettársra, hanem eszméinek lelkes támogatójára is talált. Életének utolsó éveiben megvalósult álma, a bayreuthi operaház megépítése. Itt mutatták be legismertebb kompozícióját, a Ring-tetralógiát.

A 19. század egyik legnagyobb hatású zeneszerzője, a német opera megreformálója volt. Zeneszerzőként operái tették halhatatlanná, bár számos más területen is alkotott (színpadi kísérőzenék, zenekari, kamarazenei és kórusművek, dalok, áriák, zongoradarabok, átiratok és hangszerelések). Zenéjének a Gesamtkunstwerk (szöveg, zene és színpadi cselekmény elválaszthatatlan egysége), a vezérmotívum-technika következetes alkalmazása, a végtelen dallam, és énekszólamokat tekintve a Sprechensang, a deklamáló stílusú énekbeszéd a meghatározó jellemzői. Igen jelentős zeneelméleti munkássága is, bár írásainak többsége művészettörténeti, filozófiai, esztétikai jellegű. Ezek általában a német kultúrkört magasztalják, helyenként Arthur Gobineau antiszemita, helyenként Schopenhauer és Nietzsche filozófiáját tükrözve, helyenként pedig ezeken túllépve.