A FEJEDELEM - történelmi musical

Moravetz Levente - Balásy Szabolcs - Horváth Krisztián: A Fejedelem
musical

Így született a darab:

Hérakleitosz azt mondta, hogy „kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba.” Ebből is látszik, hogy nem ismert minket.

A Zrínyi 1566 című darab könnyel, keservvel létrejött bemutatója után megfogadtam, hogy soha többé nem kezdek bele olyan előadás megszervezésébe, megírásába, aminek nem látom előre biztosítva az anyagi hátterét. És aki ismer, az tudja, hogy amit egyszer kimondok, azt, kerül, amibe kerül, de meg is tartom. Úgyhogy magam sem tudom ésszerű okokkal alátámasztani, hogyan találtam magam egy ugyanolyan nagyságrendű produkció kellős közepében. „Kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba”. Nem is léptem bele. Beledobtak. A kellős közepébe. Ott ahol az örvény a legnagyobb. Ahol, ha kapálózol, elmerülsz. Ahol, ha úszol, megfulladsz. Ahol, ha elhagyod magad, véged. Ahol nincs jó úszó, nincs erős ember, csak szerencsés. És kevés vigaszt nyújtott, hogy mellettem, velem, helyettem Kelemen Csaba barátom fuldokolt. Igaz, ő volt, aki először szólt, hogy a BAZ Megyei Önkormányzat főjegyzője dr. Kovács János felvetette, hogy kéne írni egy musicalt Rákócziról. Akkor elhessegettem Csabát, mondván – kétszer nem lépünk ugyanabba a folyóba...

Hogy miért tűzött aztán a nap az egész csapatra egy évvel később a szabadtéri próbákon? Miért zuhantak a földre hajnal négykor a táncosaink, amikor elhangzott a „– köszönöm mindenkinek!” – próba végét jelző mondat? Hogy miért folytak reggelig, késhegyre menő viták a zeneszerzőkkel egy-egy zenei megoldás védelmében? Hogy miért…?

Talán azért mert meg akartunk emlékezni egy olyan magyar emberről, akinek törekvéseit a mai napig zászlóira tűzték, tűzik azok, akik szebbet és jobbat akartak ennek az országnak. Talán azért, mert a Gárdonyi Géza Színházon kívül egyetlen Magyar színház sem emlékezett meg a Rákóczi szabadságharc leverésének 300. évfordulójáról. Talán mert kevésnek éreztük, hogy a lágymányosi híd átkeresztelésével le is tudta az ország vezetése az illő főhajtást. Talán azért, mert voltak olyan emberek, mint:

Mengyi Roland
BAZ megyei elnök
Aros János
Sárospatak polgármestere
Dr. Kovács János
BAZ megyei főjegyző
Hideg Imre
BAZ megyei Önkormányzat Oktatási és Kulturális Iroda vezetője

Felejtsük el Herosztratoszt! – írta egyszer Gorin. Hogy jön ez ide? Nos, van egy színdarab, aminek a mondanivalója, hogy felejtsük el azokat az embereket, akik azzal írták be a nevüket a történelembe, hogy valamit, vagy valakit elpusztítottak. Herosztratosz neve szimbólum. Heroszratosz, Krisztus előtt azzal vált hírhedté, hogy felgyújtotta Artemisz templomát. Ezzel a tettével vonult be a történelembe. Gorin, azt fejtegeti a darabjában, hogy akkor kellett volna elfeledkezni róla, s akkor talán nem lennének őrültek, akik úgy akarnak bevonulni a történelembe, hogy pusztítanak. Hogy kalapáccsal nekiesnek Michelangelo Piétájának, vagy késsel Leonardo Mona Lisa-jának, vagy revolverrel kioltják Jon Lennon életét. Kanyarodtam egyet? Ne hidd. Csak megmagyarázom, miért írtam le A Fejedelem támogatóinak nevét. Olyan világot élünk, hogy a Herosztratoszok nevét megjegyezzük, de az építők neveiről hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Nem vagyok hivatott eldönteni, hogy ez a darab mennyit ér. Nem tudom megjósolni a jövőjét. De amennyiben sorsa az, hogy fennmaradjon, legyen egy hely, ahol fenn maradnak azok a nevek, akik József Attila sorait megfordítva, nem csak szívükre vették gondunk, bajunk, hanem a vállukra is. Köszönettel tartozom Blaskó Balázsnak, a Gárdonyi Géza Színház frissiben kinevezett igazgatójának, aki egy megyei csődeljárás nehézségei között sem feledkezett meg a színház küldetéséről és minden lehetőségét rendelkezésünkre bocsájtotta. S nem győzök köszönetet mondani a produkció minden-minden-minden résztvevőjének, színészeknek, táncosoknak, műszakiaknak, művészeti dolgozóknak, akik úgy kezdtek bele a próbákba, hogy lelkük mélyén szinte biztosra tudták, hogy anyagi támogatás híján nem fogunk eljutni a bemutatóig. Mert bár BAZ megye vezetői minden tőlük telhetőt megtettek, mind anyagilag, mind erkölcsileg, de ezzel aztán be is záródott a támogatók köre.

Pályázat?
Ugyan már.
Miniszteri keret?
Ne nevettessük ki magunkat.

/A visegrádi négyek által kiírt pályázaton – úgy tudjuk –, csak a magyar képviselő nem szavazta meg e-darab bemutatójának támogatását /

Ezért írtam az elején, hogy másodszor is sikerült belelépni ugyanabba a folyóba. Az egész küzdelem most sokkal nehezebb volt, mint amikor a Zrínyi 1566 produkciót létrehoztuk. Drága Barátom, Paizs József, aki azóta elhagyott minket, mint egy tank nyomult előre és törte az utat a produkció előtt. A szükséges pénznek az egyharmadával rendelkeztünk, de az akkori helyzetünk, innen nézve, sokkal kedvezőbb volt, a mostaninál.

Ó, ha tudom, hogy akkor Krőzus voltam…

De félre a nyavalygással, nem igaz? Az előadás létrejött, s most, hogy túl vagyunk a sárospataki előadáson is, a sebek oly gyorsan gyógyulnak. BAZ megye vezetői, Sárospatak polgármestere, vállalkozókkal kart-karba öltve megteremtették a lehetőséget a Rákóczi család ősi fészkében az ottani bemutatóra. Amikor a finálé első hangjainál a nézők már kezdtek felállni és állva tapsolni, amikor egy alig négy éves kisgyerek azt selypegte, hogy – „…addig él e-nép a Kárpátok között”, - akkor ki emlékszik már a küzdelemre. És ha emlékszik, akkor sem fáj. Nem fájhat.

„az embernek tenni kell a dolgát még pestis járvány idején is” – írja Camus.

És ez igaz.

Hogy ennek a történetnek mi a tanulsága? Van-e neki? Majd Te, kedves barátom eldöntöd, amikor olvasod, most, majd egyszer, talán a távoli jövőben...

Üdvözlettel: Moravetz Levente