A lakatlan sziget

„Az áruló Gernando Costanzáját elhagyta, aki így egyedül élt és halt meg itt, ez élettelen parton. Eltévelyedett vándor! Hacsak tigris nem vagy, bosszulj meg vagy sírj velem sorsom felett!” - olvassa fel Costanza saját kézzel készített sírfeliratát a darab elején. Tizenhárom éve álltak meg pihenni férjével, Gernandóval a lakatlan szigeten, a férfi viszont a hajóval együtt eltűnt és azóta kettesben élnek itt húgával, Sylviával, a civilizációtól elvágva. Costanza szinte belebolondult már fájdalmába és gyűlölt ellenségként tekint minden férfira. A lakatlan szigetre karonülő csecsemőként érkező Sylvia viszont nem érzi magát magányosnak, nem is vonzza a modern világ. Egyszer csak egy „úszó valami jelenik meg a láthatáron, valami gyors és nagy”, amilyet Sylvia még sohasem látott - egy hajó, a tizenhárom év után visszatérő Gernandóval és barátjával, Enricoval a fedélzeten…

Sylvia számára annyira ismeretlen minden, ami a lakatlan szigeten kívüli, hogy azt sem tudja milyen lényeket lát partra szállni. Még sohasem látott férfit, ráadásul nővére elmondása alapján a másik nemet „démoni mocskos disznók alkotják, akiktől félni, és akiket gyűlölni kell.” Az ismeretlenek beszélgetéséből kiderül, hogy Gernando nem önszántából hagyta el feleségét, hanem „vad északi kalózok rabolták el váratlan támadással.” Évekig rabszolgaként élt és megszabadulva most szerettei keresésére indult. A két férfi különválik, hogy gyorsabban bejárják a szigetet, Enrico láttán pedig Sylviát nyomban „egy édes érzés” keríti hatalmába, „valami izé” - az első szerelem.

Gernando hamarosan megtalálja Costanza befejezetlen sírfeliratát és arra következtet, hogy felesége már nem él. Enrico osztozik barátja fájdalmában és kéri őt, szálljanak együtt hajóra. Azonban Gernando úgy dönt, nem hagyja el a szigetet, hanem haláláig remeteként őrzi szerelme sírját. „Ne zavard szenvedésem! Kedves barát, ne zavard gyászom!” - hárítja el Enrico minden kísérletét, amellyel az próbálja őt jobb belátásra bírni. Végül Enrico úgy dönt, Gernandót saját érdekében a legénységgel elraboltatja és erőszakkal visszaviszi otthonába. A forrásnál állítanak neki csapdát. Ekkor találkozik össze véletlenül Sylviával.

Találkozásukkor három dolog derül ki azonnal: Costanza él, így felesleges Gernando bánata; hogy Enrico is első látásra vonzalmat érez Sylvia iránt, és hogy Enrico - férfi. Ettől Sylvia nagyon megrémül (hiszen „a férfiak vadállatnál rosszabbak!”), és könyörögni kezd az életéért. Enrico meggyőzi jó szándékáról és megkéri, hogy keresse meg Costanzát: segítsen, hogy újra találkozhasson rég nem látott férjével. „Ahogy a pára leszáll és beborítja a földet majd lassan sűrű köddé válik, úgy szívem elborítja a tűz.” - énekli Sylvia a találkozásuk után.
Costanzának már csak egyetlen vágya van: mielőbb befejezni a sírfeliratot és meghalni. Miközben folytatja munkáját, rátalál Gernando, aki kedvese sírjához tér vissza megkezdeni remeteségét. Amint Costanza meglátja a férjét, azonnal elájul, Gernando pedig életadó friss vízért szalad - a forráshoz, ahol már a legénység csapdája várja.

Enrico is rátalál Costanzára. Elmondja, hogyan rabolták el férjét és hogyan tért vissza megmenteni őt. Ekkor érkezik meg Slyvia a hírrel: Gernandót (újra) elrabolták. A kétségbeesett Costanza azonnal hitvese segítségére sietne, de hirtelen minden megoldódik és egy perccel később már Gernando kezét fogja. Enrico és Sylvia szintén egymásra talál és a két pár együtt száll hajóra, hogy elhagyja a lakatlan szigetet.

                                                                                                                                                                   Ágoston László