A Víg özvegy - nagyoperett a Magyar Zenés Színház előadása

Az operett története Richard Heuberger zeneszerzőnél kezdődik, ugyanis őt bízták meg Leo Stein és Victor Léon közösen írt szövegkönyvének zenéje megkomponálásával. A librettó egy korábbi francia vígjáték, Henri Meilhac Az attasé című darabja alapján készült el. Mivel a szerzőpáros nem volt megelégedve Heuberger zenéjével, úgy döntöttek, hogy Lehárra bízzák a darabot. A szerződést 1905. január 2-án kötötték meg. A víg özvegy címének megszületéséről egy anekdota szól. Mivel az eredeti címet nem lehetett felhasználni, a két librettista valami más után nézett. Rá is bukkantak, amikor Lehár egy napon meghallotta, hogy Stein odakiáltotta egy pénztárosnak, hogy Nincs több szabad jegy a főtanácsos özvegyének! Ha legközelebb idejön, dobják ki ezt az alkalmatlankodó özvegyet! – ami németül úgy hangzik, hogy die lästige Witwe. Lehár azonban félrehallotta a szót, és elragadtatással felkiáltott: die lustige Witwe – vagyis a víg özvegy –; megvan a cím! A víg özvegy!

Lehár nem ismerte a mű előtörténetét, de a munka befejeztével megkérdezte Léontól, hogy ki lett volna az operett eredetileg kiszemelt komponistája. Legnagyobb meglepetésére Heuberger neve került elő, aki abban az időben a Konzertverein zsűrijének tagjaként tehetségtelennek titulálta. Amikor azonban a Theater an der Wien igazgatósága előtt bemutatta a darabot igen hűvös fogadtatásban volt része. Az igazgatók nem bíztak az operett sikerében és úgy döntöttek, ha Lehár és librettistái mégis be szeretnék mutatni a darabot, akkor fizessék ki a próbákat. Támogatókra leltek a színészek körében is, elsősorban Mizzi Günther és Louis Treumann voltak azok, akiknek sikerült meggyőzniük a társulatot, hogy éjszaka próbáljanak. A szerzőknek is mélyen bele kellett nyúlniuk a zsebükbe, hogy tormás virsli és sör segítségével megőrizzék a kórus és a zenekar jó hangulatát. A darab bemutatójára végül 1905. december 30-án került sor, egy nappal szilveszter előtt, aminél rosszabbat premier számára álmodni sem lehetett. Ebből kifolyólag nyilvánvaló volt, hogy a művet csekély érdeklődés övezte. A kritikusok azonban – kevés kivétellel – lelkesennyilatkoztak a zenéjéről és a könnyed partitúrájáról.

A darabnak politikai visszhangja is volt, mivel a Bécsben tanulómontenegrói egyetemisták tiltakoztak az operettbeli montenegrói (átkeresztelve Pontevedro) utalások miatt. Sőt Triesztben ésKonstantinápolyban vígözvegy-ellenes tüntetésekre is sor került. Triesztban a Teatro Filodramatico mutatta be a darabot 1907. február 27-én, de az előadás előtt fülsiketítő lárma keletkezett, míg végül csak a rendőrség közbelépésének köszönhetően tudták folytatni az előadást. Hasonló eset történt a firenzei bemutatón is. Ezek az események, melyekben elsősorban az osztrákellenesség nyilvánult meg, árnyékolták be A víg özvegy sikersorozatát, amely röviddel a bemutató után már megkezdődött. Az első külföldi előadásra már két hónappal a bécsi bemutató után sor került Hamburgban. 1906 áprilisában már a századik előadást ünnepelték. A 150. előadást már a Volksoperben ünnepelték. 1907. február 23-án, a kiadó, a berlini Felix Bloch örököseicég levelet küldött Lehárnak melyben tudatta vele, hogy már meghaladták a 3500 előadást Európa-szerte. A darabot 1907-ben bemutatták Londonban, majd New Yorkban és Chicagóban is, 1909-ben pedig Párizsban. A víg özvegy sikere hozta meg végül Lehár számára az anyagi biztonságot, amire már gyerekkora óta vágyott.
Ezzel az operettel megtalálta saját stílusát, de ismét fel kellett magában dolgoznia, hogy mit is jelent tevékenységének fő területe: az operett.

Közreműködik:
A Magyar Zenés Színáz Tánckara - Koreográfus: Hábel Ferenc
A Váci Szimfonikus zenekar - Karmester: Farkas Pál