Gaudeamus 2020/2021 IV/1 hangverseny

A Zuglói Filharmónia idei első zeneakadémiai koncertjére két olyan művet választott, melyeket az előző években nagy örömmel fogadott a közönség. Weiner Leó Toldi című szimfonikus költeményét korábban a Vigadóban mutatták be – a híres történet szövegét kivetítőn lehet majd követni, a zene rendkívül érzékletesen mutatja be az emblematikus mozzanatokat.

Bartók „Zenéjét” azaz Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című alkotását Kovács János karmester rendkívül alapos felkészítő munka után vezényelte a zenekar élén a Zeneakadémián. A tagok számára mindig nagy megtiszteltetés, ha részt vehetnek a Karmester Úr által vezetett magas színvonalú műhelymunkában, melynek során mindig újabb és újabb ismeretekre tehetnek szert.

Aki esetleg annak idején lemaradt a fantasztikus művekről, október 17-én bepótolhatja a Zeneakadémia Nagytermében.

Weiner Leó: Toldi – szimfonikus költemény

Weiner Leó zeneszerző, a 20. századi magyar zene konzervatív ágának egyik legnagyszerűbb képviselője elsősorban kiváló zenepedagógus volt, aki fél évszázados pályafutása alatt a hangszeres művészek több nemzedékét oktatta. Egyszerű, művészi allűröktől mentes ember volt, akinek a Zeneakadémiáról kikerülő kiváló virtuózok mind a tanítványai voltak, többek között volt Doráti Antal, Solti György, Ormándy Jenő, Kentner Lajos, Földes Andor, Zathureczky Ede, Végh Sándor, Starker János, a Magyar és a Bartók Vonósnégyes.

1952-ben komponálta főművét, a Toldi című szimfonikus költeményt, ami valójában nem egy, hanem 12 szimfonikus költemény, hisz a darab Arany János művének mind a 12 énekét külön-külön megzenésítette. A zenei hangfestés iskolapéldája ez az alkotás, mely tulajdonképpen emiatt inkább kísérőzenének mondható. A szerző aprólékosan feldolgozta az énekek történéseit, részletesen kitérve minden mozzanatra. Olyannyira, hogy a zene ábrázolóerejének köszönhetően filmszerűen pereg le előttünk az elbeszélő költemény. 

Bartók: Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára

A Zene húroshangszerekre, ütőkre és cselesztára (bemutató: 1937 Bázel) sokak szerint Bartók legnagyszerűbb alkotása és egyik legeredetibb műve úgy hangszerelésében, mint az úgynevezett antifonális (felelgetős) effektusok terén is. 

A hangszerek elhelyezése eleve rendhagyó: a vonósokat a terem ellentétes oldalán helyezi el a szerző, és ezen csoportok megosztva, esetenként egymástól teljesen eltérő zenét játszanak. A húros hangszerekhez tartozik ez esetben a hárfa, valamint az egyben ütősnek is számító zongora, és folytatódik az apparátus xilofonnal, pergődobbal, cintányérral, tamtammal, nagydobbal, üstdobbal, no meg a cselesztával. Bartók a végsőkig kihasználta az ütők adta lehetőségeket, annál is inkább, mert lelkes szakértője volt az ütőhangszereknek, többet tartott belőlük otthon is.