Halhatatlan Thaleia

Közreműködik:

Győri Noémi – fuvola / Fröschl Éva Lilla – kürt / Kodály Filharmonikusok

Vezényel: Madaras Gergely

A zenekari est első részének középpontjában a görög mítoszok tematikája és egy szólóhangszer áll. A francia impresszionisták, akik előszeretettel fordultak az antik világ irányába, kivételezett szerephez juttatták műveikben a romantika során időnként mostohán kezelt fafúvós hangszert, a fuvolát. A korszak ikonikus műve, Debussy Egy faun délutánja című zenekari prelűdje 1894-es bemutatója után rendkívül népszerűvé vált. Megszületését Stéphane Mallarmé verse ihlette, amely egy félig ember, félig kecske mitikus lényt, a faunt írja le, aki egy napsütötte erdőben ébred szendergéséből. A faun álmodozó állapotában felidézi a nimfákkal való álomszerű találkozását és a természeti világ érzéki csábítását.  Mallarmé buja, kétértelmű nyelve termékeny talajt kínál Debussy zenéjének, amely a költői vágy, érzékiség és az idő múlandóságának témáit tükrözi. A darab Mallarmé versének szó szerinti programszerű megjelenítése helyett inkább annak hangulatát és atmoszféráját idézi fel. Debussy eredetileg három darabból álló sorozatot akart írni, végül azonban úgy döntött, hogy összes gondolatát egyetlen tételben egyesíti. A mindössze tíz perc időtartamú, különlegesen finom hangszerelésű darab szinte festői eszközökkel ad képet egy messze tűnt, elveszett kor hangulatáról.

Százharminc évvel a Faun megszületése után az előadóban, az alkotóművészben és talán a közönségben is tovább munkál az antik világ iránti érdeklődés. Bizonyság erre, hogy Christian Mason, a kiváló brit komponista egy fuvola concerto keretében tárja elénk, hogy szerinte miként fejlődtek a fuvola kifejezési lehetőségei és az antikvitás kölcsönhatásai. A mindössze negyvenéves Mason alapos képzettség és jelentős tapasztalatok birtokában egyike a legizgalmasabb kortárs zeneszerzőknek. A Thaleia a szólistával, Győri Noémivel folytatott szoros együttműködés keretében jött létre, biztosítva ezáltal a kompozíciós és hangszeres szempontok egyenrangú jelenlétét. Thaleia, illetve Thalia nem más, mint egy görög mitológiai alak, a komédia, a pásztorének, a népies idillikus költemények múzsája, Zeusz és Mnémoszüné lánya. A Debussy Faunjával megegyező együttesre íródott Thaleia egy Etna-hegyi najád nimfáról és a dühös, szerelmes Zeusszal folytatott kalandjairól szól, fuvolán és pikolón is megidézve azt.

Richard Strauss 1. kürtversenyét édesapjának, Franz Straussnak, a müncheni udvari zenekar muzsikusának komponálta, akit kora egyik legkiválóbb kürtművészeként tartották számon. A darabot azonban az apa soha nem adta elő nyilvánosan, egy zongorakíséretes premiert követően az első zenekari előadásra 1885-ben került sor, Gustav Leinhos szólójával. A tizennyolc éves ifjú tehetség által komponált versenymű a hangszerelés és a dallamalkotás tekintetében meglepő érettséget mutat. Lírai szépsége, technikai kihívásai és hangszerszerűsége miatt ma már a kürtösök egyik alapművének számít. Három egybefüggő tétele közül az első Allegro heroikus témával kezdődik, amelyet a szólóhangszer mutat be. A tétel lendületes dallamokkal, dinamikai kontrasztokkal kínál lehetőséget a szólista számára. A következő lírai Andante rész meleg és éneklő dallamával a kürt legelőnyösebb tulajdonságát, a széles dallamívek megszólaltatásának képességét mutatja be. Végül a – nyitótémát is visszaidéző – rondóformában íródott finálé élénk és játékos jellegével ismét a szólista virtuozitásának ad teret.

Richard Strauss Don Juan című szimfonikus költeményét 1888-ben komponálta, amikor még mindössze huszonnégy éves volt. A darabot a spanyol irodalom hírhedt csábítójának legendás alakja ihlette, különösen egy Don Juans Ende című befejezetlen színdarab, mely Nikolaus Lenau német költőtől származik. Strauss Don Juanja drámaian ábrázolja a főhős élvezetek és hódítások utáni hajszáját, miközben utal várható, elkerülhetetlen tragédiájára is. A mű nem konkrét cselekményt mesél el, hanem a karakter életéhez kapcsolódó pillanatokat és érzelmeket ragadja meg, buja zenekari textúrákon és erőteljes kontrasztokon keresztül. A darab merész és hatásos bevezetővel indul, amely Don Juan ifjúkori lendületét és kalandvágyát szimbolizálja. A rézfúvósok és vonósok használata egyszerre tükrözi Don Juan erejét és a lelkében rejlő vihart, mely mindig újabb szerelmi hódításra készteti. A zenét elsöprő témák, briliáns hangszerelés és ritmikai lendület jellemzi. A kompozíció talán legfigyelemreméltóbb vonása mégis Strauss innovatív hangszerelése. Nagy létszámú zenekart használ, kihasználva az egyes hangszerek sajátos kifejező-erejét, mellyel dinamikus és változatos hangzásélményt nyújt. A Don Juan áttörést jelentett Strauss pályáján, mert bemutatását követően már a későromantikus korszak egyik vezető zeneszerzőjeként tekintettek rá kortársai.

– baljos –