Hommage á Ligeti György

Műsor:
Ligeti: „Poème symphonique” 100 metronómra / Ravel: G-dúr zongoraverseny / Ravel: La Valse / Ligeti: Clocks and Clouds / Ravel: Valses nobles at sentimentales

Közreműködik:
Fejérvári Zoltán – zongora / Kodály Filharmonikusok / Kodály Kórus (karigazgató: Kocsis-Holper Zoltán)

Vezényel: Vajda Gergely

 A száz éve született Ligeti György Kodály és Bartók mellett minden kétséget kizáróan a huszadik század világszerte legismertebb és legjelentősebb magyar zeneszerzője. Az erdélyi születésű komponistát zeneakadémiai tanulmányai és pályakezdése egyaránt Budapesthez kötik. 1956-os külföldre távozása után zenei kifejezésmódja az avantgárd irányába fejlődött tovább, inkább a tárgyszerű, mint a folyamat jellegű zenei formákat részesítve előnyben. A meghökkentő módon száz metronómra komponált „Poéme simfonique” – mely inkább tekinthető zenei performansznak, mint hagyományos műalkotásnak – a polifonikus zenei struktúrát vizsgálja. Tiszta formában itt jelenik meg először Ligeti egyik jellegzetessége, a mechanikus jellegű, gépezetek ketyegését imitáló zene, melyet egy gyermekkorában olvasott Krúdy-novella és Chaplin Modern idők című filmje ihletett. A mű előadásakor az előadók a pódiumon felállított metronómok mindegyikét felhúzzák és különböző sebességre állítják. Ezután a karmester döntésétől függően az összes készülék egyszerre elindul. Ahogyan a metronómok idővel egymás után leállnak, észlelhetővé válik egyfajta periodicitás. Végül már csak egyetlen metronóm ketyeg egyedül, majd ismét csend következik. A különös, experimentális mű bemutatója 1963-ban a hilversumi Gaudeamus Zenei Napok keretében zajlott le.

Viszonylag kevés olyan alkotása van a zenetörténetnek, mely szerzőjének bevallása szerint nem akar mást, mint szórakoztatni. Ezen kivételekhez tartozik Ravel 1932-ben bemutatott G-dúr zongoraversenye is, mely Mozart és Saint-Saëns művészetére reflektál, de hangvételére a baszk népzene és a jazz is erős hatást gyakorolt. Az alapvetően hagyományosan formált lendületes nyitótétel különlegessége, hogy három kadenciát is tartalmaz, először a hárfa, utána a fafúvósok, végül a szólózongora variálja a tematikus anyagot. A következő – monológ jellegű – varázsos Larghetto  Mozart klarinétkvintettjének lassú tételét idézi fel. A zongora mellett a fuvola és az angolkürt jut hálás szólófeladathoz. A versenymű három tétele közül az utolsó a legrövidebb, alig több, mint négy perc folyamatos száguldás. Elemzők szerint Stravinsky Petruskájának miliőjét éppúgy idézi, mint egy modern karnevál hangulatát, vagy akár Gershwin zenei világát. Ravel G-dúr zongoraversenye kaleidoszkópszerű villódzásával, megkapó dallamosságával méltán talált helyet a 20. század legnépszerűbb versenyműveinek sorában.

La Valse című, 1920-ban bemutatott tánckölteményben Maurice Ravel a császárváros, Bécs hangulatát idézi meg. Virtuóz kompozíciója hódolatteljes emlékezés ifj. Johann Strauss művészete előtt, ugyanakkor egy korszak letűnésének művészi víziója is. Első hallásra Ravel és Ligeti zeneszerzői világa nagyon távol áll egymástól, mégis, ha elolvassuk a francia komponista előszavát, rábukkanunk arra a szálra, mely összekötő kapocs lehet a Clocks and Clouds című Ligeti opusszal. Ravel a következőképpen írja le a La Valse indítását: „A keringőző párok halványan kivehetők a kavargó felhőkön keresztül. A felhők fokozatosan eloszlanak…”

Ligeti György Clocks and Clouds (Órák és felhők) című zenekari művének tényleges ihletője Karl Raimund Popper angol-osztrák filozófus azonos című esszéje volt. Popper két, a természetben lejátszódó folyamatot ír le, melyek közül az egyik pontosan mérhető (órák), a másik pedig határozatlan eseményekből áll (felhők). Ligeti aprólékosan változó ritmikai mintákon keresztül egy képlékeny textúrát tár a hallgató elé, amelyben a homogén jellegű zenei anyag kevés különbséget mutat a meghatározott, periodikusan ketyegő ritmus és a felhőkké való elmosódott feloldódás között. A zeneszerző harmóniai szempontból is „órákat” és „felhőket” hoz létre. Öt fuvola alkotja a Clocks and Clouds harmonikus vázának gerincét. Öt klarinét és a tizenkét hangú női kórus – mely a nemzetközi fonetikus ábécéből származó szótagokat intonál – a harmóniák megvalósításában, valamint a magas hangszínekben kombinálódik velük. Ezzel szemben a többi hangszer, különösen a két hárfa, a négy fagott, a két trombita és a vonósok egzakt ritmikai mintákat produkálnak.

– baljos –

A helyfoglalás érkezési sorrendben történik!