KORTÁRS MŰVÉSZETI FESZTIVÁL: JÚLIA

Visky András Júlia – Párbeszéd a szerelemről című monodrámája a szerző családjának tragikus sorsát mutatja be, érzékenyen, csodálatos humánummal. Az édesapa, Visky Ferenc, Magyarországon képzett református lelkész volt, aki a II. világháború után feleségével – a legkevésbé sem szokványos módon – Magyarországról Erdélybe szökött át, hogy attól kezdve itt szolgáljon, s hirdesse az Isten igéjét. Ám őt is elérték az 1956-os tisztogatások, és a román kommunista diktatúra 1958-ban 22 év börtönre ítélte (amelyből egyébként mintegy 6 évet le is töltött a szamosújvári börtönben). Valamivel később feleségét, Visky András anyját, (Sollich) Júliát hét gyermekével kitelepítették a Duna-delta gulágjába, a Bărăgan-alföldi táborba. Júlia – bár azt sem tudja, él-e még a férje – ebben a kilátástalannak tűnő helyzetben is az örök szerelemről, illetve az Úrhoz, a férjhez és a hazához, a magyarsághoz való hűségről tesz tanúbizonyságot.

A darab az utóbbi évek egyik legsikeresebb, Magyarországon és Erdélyben is több előadást megélt drámája, és ez volt az első kortárs magyar darab, amelyet 2007-ben meghívtak a New York-i Nemzetközi Fringe Fesztiválra. Rádióváltozat is készült belőle; ez ugyancsak nagy szakmai sikert aratott.
Szép színpadi karrierje ellenére a darabot mostanság ritkábban játsszák, ezért a Pesti Magyar Színház előadása talán újabb lendületet adhat ennek a kiemelkedő jelentőségű alkotásnak.

A mű alcíme szerint: párbeszéd. És valóban, a feleség (belső) meditatív dialógusát halljuk az Istennel. Mivel a feleségen kívül nem szólal meg más hang, a művet imaszerű versként, szereplíraként is olvashatjuk. Minthogy Júlia és az Úr dialógusa folyamatosan egy harmadik személyről, a távol levő férjről szól, ezért a történet hárompólusúvá – ahogy maga a szerző is írja: „klasszikus szerelmi háromszöggé”, avagy „Szentháromságszöggé” – válik.
Ez a beszélgetés a „létezés peremén” hangzik el, a feleség ugyanis halálos beteg. A dialógus alatt folyamatosan újraértelmeződnek a Júliával és a családjával történtek: így a családot elhurcoló karhatalmi tisztekből például – Pál apostol Rómaiakhoz írott levelén keresztül – angyalok lesznek, a román gulágon való raboskodás pedig az Úr népének pusztai vándorlásaként nyer új, gazdagabb jelentéstartalmat.
A drámát – Visky több más darabjához hasonlóan – számos idézet szövi át. Ezek elsősorban Bibliából (főleg az Énekek Énekéből) vett idézetek, de számos Shakespeare-citátumot is találunk.
Ez a megrázó erejű műalkotás egyszerre vall a szerelem mindent megtartó hatalmáról és a hit erejéről. Júliának szörnyű megpróbáltatásokat kell kiállnia, mégis mindig talpra áll – mert hűséges marad férjéhez és Istenéhez. A legkétségbeesettebb pillanataiban majdnem feladja, s perbe száll az Úrral is. Ám azonnal felerősödik benne a felelősségérzet – elsősorban hét gyermeke iránt. Csak egy nő, egy szerelmes asszony, egy anya képes az olyan pokoli megpróbáltatásokon úrrá lenni, amelyeket Júliának kellett átélnie, s amelyeket sok ezer Júliának kellett-kell végigszenvednie ezen a közép-európai tájon.
A darab ugyanakkor ’56-os történet is. Beszél a (mindenkori) diktatúrá(k) természetéről, a megtorló gépezet működéséről, az ember szabadság- és túlélés-vágyáról, a rablét borzalmairól. A történelmi-politikai események ábrázolásakor a jelképességre épülő stílust és atmoszférát egyértelmű, realista, tűéles képek váltják fel.
Nem utolsó sorban a darabból – az ábrázolt szörnyűségek ellenére – valami „ösztönös” derű, könnyedség, sőt, humor sugárzik, amelytől a történet még emberközelibbnek, nota bene: ismerősebbnek hat.