Örkény István: Pisti a vérzivatarban

Ismertető:

A darab ritmikáját a folyamatos kérdésfeltevés adja. Ki az a Pisti? Férfi? Vagy egy nő? Te, én, vagy ő, esetleg mindnyájan? Egy ember, akinek az életén átsüvített a XX. század? Igen. Én, te, ő - bármelyikünk. S hogy milyenek vagyunk? Nem jók vagy rosszak, hanem jók és rosszak. Hol jobbra fordulunk, hol balra, hol így döntünk, hol úgy. Mi vagyunk a halkan, lesütött szemmel suttogók és az önmagukból kivetkezve ordítozók. Gyilkosok és áldozatok. Akik újra és újra feltámadunk minden halálból. Akik történelmünk útvesztőiben újra és újra vállalkozunk arra, hogy szembenézzünk önmagunkkal néha hatalmas belső erő birtokában, néha erőnkön felül, néha az utolsó leheletünkkel. Milyen élet várja a porszemnyi kisembert Európa közepén? Milyen élet vár rá? Tudja, akarja értelmezni a valóságot? Keresi az élet értelmét? Megtalálja? A jövő nem más, mint a jelen összes lehetősége. Minden pillanatban mi magunk teremtjük meg a valóságunkat azáltal, hogy elidegenedett világunkban, olykor a szakadék szélén táncolva, melyik lehetőséget választjuk a sok közül.

Ezek a kérdések nem a XX. század új keletű kérdései, az emberiség történelme folyamán mindig előtérbe kerültek. S mivel az ember ugyanazokat a hibákat követte, s követi el korról korra - csupán a díszletek és a szereplők neve változik - e kérdések ma is aktuálisak. A darab úgy mutatja be a múltat, hogy benne örvénylik a jelen, s a lehetséges jövő. Milyen ez a jövőkép? Szövevényes sorsunk fonalát saját magunk fonjuk-e, vagy mások? Kényelmes-e a báblét számunkra, vagy valami már rezdül a behálózott szövevényben, hogy megtörténjék a metamorfózis?

Az összművészet teljes eszköztárával vezeti a társulat jelenetről jelenetre a nézőt, hogy megválaszolja a feltett kérdéseket. A GlobART a kérdések megfogalmazásában segít, nem a válaszadásban. Rámutat arra, hogy a kérdések megválaszolatlanok maradnak mindaddig, amíg a válaszokat a külvilágban, és nem önmagunkban keressük. Meg kell tanulnunk kérdezni, és nem meghátrálni attól, ha a kérdéseink újabb kérdéseket szülnek. Örkény István, a darab írója erről így fogalmazott: "A groteszk megingatja a végérvényest, de nem állít egy másik végérvényest a helyébe. Pont helyett mindig kérdőjelet tesz, tehát nem lezár, befejez, hanem utat nyit, elindít."

Az örkényi szöveg már önmagában groteszk színpadi helyzeteket teremt, a színészek a karakterekkel ezt hangsúlyozzák, vagy épp ellenpontozzák a teátrális színjátszástól egészen a belső lelki folyamatok megmutatásáig. A tánc a darabban egyfajta kivetüléseként jelenik meg a színészi játéknak, mint egy mélyből feltörő monológ. A torz, néhol félelmetes, és a komikus elemek ötvözete a darab szerves részeként megjelenő élő zenében is nyomon követhető.

Író: Örkény István
Rendező: Somogyi Anna