Tűz és fény

Közreműködik: Abouzahra Mariam – hegedű / Kodály Filharmonikusok
Vezényel: Somogyi-Tóth Dániel 

Időpontváltozás!!! A hangverseny új időpontja: 2025. szeptember 16. kedd, 19:00 

A bécsi Burgtheaterben 1782-ben bemutatott Szöktetés a szerájból című Mozart opera nyitánya lendületes, vidám, energikus zenekari darab, amely megadja a mű orientális, egzotikus hangulatát. A nyitányban a törökös hangzásvilágra emlékeztető zenei elemek és hangszerek (cintányér, triangulum, dob) elegyednek a klasszikus stílusra jellemző könnyedséggel és világos formával. Mozart gyors tempójú, pergő ritmusú zenéje izgalmat, kalandot és komikus hangulatot sugall – tökéletesen előkészítve az opera eseménydús, szellemes cselekményét. Szerkezete az olasz sinfonia-típusú nyitányok (gyors-lassú-gyors) mintáját követi, középső, lassú szakaszában a főhős Belmonte alakját is felidézve.

Niccolo Paganini I. (D-dúr) hegedűversenye az egyik legismertebb és legvirtuózabb versenymű, amelyet a 19. századi hegedűirodalom kiemelkedő darabjaként tartanak számon. Szerzője 1815-ben saját előadásában mutatta be, ezzel is bizonyítva legendás hírnevét. Hangneme eredetileg Esz-dúr, de Paganini gyakran a fényesebb D-dúrban adta elő, a hegedű hangolásának megváltoztatásával (scordatura). Allegro maestoso feliratú nyitótétele ünnepélyes és erőteljes, melyben a terjedelmes zenekari bevezető után a szólóhegedű egy rendkívül díszített, virtuóz témával lép be. A középső Adagio lírai, éneklő jellegű tétel, amely az olasz szerző melodikus érzékét tükrözi. A versenymű fináléja Allegro spirituoso tempójelzésű táncos jellegű rondó, melynek során a főtéma megjelenései közötti epizódok komoly technikai kihívást jelentenek, és időnként humoros, játékos elemekkel telítettek.

Beethoven szimfóniái közül a páros számúak – talán a VI. (Pastoral) kivételével – általában kevesebb újító szándékot tükröznek, mint a páratlanok. A tizenkilencedik század első két esztendejében komponált, végül 1803-ban bemutatott, D-dúr hangnemű II. szimfónia hatalmas ellentmondás jegyében született. Ekkor vetette papírra ugyanis Beethoven az ún. “Heligenstadti végrendelet” néven ismertté vált levelét, melyben feltárja egyre elhatalmasodó betegségét (süketségét), és előrevetíti magányának alakulását. Ezzel a tragikus élethelyzettel szöges ellentétben áll a darab, mely kirobbanóan fiatalos energiát és derűt sugároz. Bár szerzője a partitúrát szokásához híven hosszasan alakítgatta, de végső formájával elégedett volt, sőt legjobb művei között tartotta számon. Formailag a klasszikus négytételes hagyományt tükrözi, még a szonátaformájú nyitótétel elején szokásos lassú bevezetést sem mellőzi. Témái erőteljesek és kontrasztokban gazdagok. Zenekarának hangzása már jellegzetesen beethoveni, a testes vonóskarhoz kettőzött fúvósok és timpani társulnak. A pasztorális jellegű Larghetto második tétel után valódi Scherzot hallunk, majd végül egy ellenállhatatlanul ötletes és fordulatos Allegro molto zárótételt élvezhetünk. 

– baljos –