Elektra

„Megannyi nagyvonalúan fölépített és ezen belül bámulatosan árnyalt jelenet! Mindenütt ambivalenciák, a három nőfigura eredendő rokonsága és az élet megoldatlanságaiból kinövő ellentéte - komplexitássá összeforró ellentmondásosság. Perspektíváikba bele-bele- s egyikéből a másikéba át-átdobódva azt kell éreznünk, amit Klütaimnésztra: 'Was die Wahrheit ist, das bringt kein Mensch heraus', az igazat nem bogozza ki ember” - írta Fodor Géza Kovalik Balázs rendezéséről.

Richard Strauss Hofmannsthal librettójára írt letaglózó egyfelvonásosa remekmű, a női tragikum operája. Hű adaptációja a görög sorstragédia történetének, amelyben a megbékélés, a bosszú és a háborgó lelkiismeret által szított őrület feszül egymásnak.

Cselekmény

Rég nem használt fürdő kiszáradt csempéi sírbolt hűvösét árasztják. Itt halt meg a nagy király, Agamemnon. Épp a vízből lépett ki, amikor hitvese almával kínálta, ám alig harapott bele, hálót vetettek rá, és baltával ejtettek halálos sebet minden görögök legnagyobb fejedelmén. A vízbe vér keveredett, a fürdő áldozati rítus színterévé vált: egy lábbal még a vízben, a másikkal már a szárazon, sem éhesen, sem jóllakottan, ruhátlanul, de mégsem meztelen – meghalt a király. Kizökkent a világ sarkaiból, s a bosszulatlan gyilkosság súlya most az életben maradottakra nehezedik.
A férjgyilkos Klytaimnestra és szeretője, a tettestárs Aegisthus álmának nyugalmát a túlvilág árnyai rabolják el. Rettegve féltik erőszakkal szerzett uralmukat, a legkisebb lázadást s a terror minden eszközével igyekeznek elfojtani. Orestest, a fiúgyermeket még öntudatra ébredése előtt eltávolították a palotából, s most Mykene minden aranyával munkálkodnak elveszejtésén.

A halott király szelleme azonban nem csak az ő álmaikat lopja meg. Elektra – nevének jelentése: „borostyánragyogás” – örökre eljegyezte magát a gyászban apja emlékével, aki nászajándékképpen a Gyűlöletet küldte neki. A lelkiismeret prófétanőjeként éli aszkétikus életét, megtagadva mindent, amivel a bűnös palota a hallgatását igyekeznék megvenni. Nem hajlandó felejteni: nap mint nap apját hívja, kiáltásait a falak visszhangozzák. Lemondva a királylányhoz illő élet minden kényelméről, boldogságáról, a szenvedést, az ínséget vállalva, egyedül a bosszúnak szenteli magát.

Nem így testvérhúga, Chrysothemis – nevének jelentése: „aranyszabály” –, akinek minden vágya, hogy megélhesse a nők sorsát, gyereket szülhessen, még akár egy földműves parasztnak is. Vőlegényre várva álmodik a külvilágról: kitörni bármi áron az elzárt palotaudvar fullasztó börtönéből! Élni, életet adni! Nővérét okolja, mert ha Elektra sugárzó gyűlölete anyjukat nem tartaná rettegésben, mindnyájan szabadon élhetnének.

E három nőt bonyolult érzelmi kapcsolat fűzi össze. Az anya egyesíti magában egymással teljesen ellentétes habitusú lányai törekvéseit. A hajdan férje ellen lázadó asszony most minden kompromisszumon keresztül a lelki megnyugvást keresi. Ébrenlét és álomvilág között állandó révületben botorkál, éppúgy rettegve a valóság kellemetlen igazságaitól, mint az álmok fenyegetésétől. Mint a betegek, gyógyulást remél mindenben, ami pillanatnyi enyhülést ad: nem törődve azzal, mi igaz s mi nem, örömét leli abban, ha valaki kellemes szavakat duruzsol fülébe, legyen az akár a vele eddig ellenségesen viselkedő lánya is. Hisz a simulékony Chrysothemis nem adhat választ rá, mely démon zavarja meg nyugodt álmait. Hogy megtudja, lelki nyugalma visszaszerzéséhez mely áldozati állat vérének kell kifolynia, Elektra tudására van szüksége; még akkor is, ah ezért szóba kell állnia vele.

Annyi év eltelte után nem könnyű bizalmas beszélgetésbe kezdeni. Pedig annyi év eltelte után anya és lánya sok mindenről beszélgethetne.

Mindketten tudják, csupán egyetlen közös témájuk van: Orestes hazatérése. Míg Elektra a bosszúálló testvér visszatértének vízióját próbálja hatalmas szenvedéllyel és hittel valósággá szuggerálni, addig Klytaemnestra a hatalom minden lehetőségével és cinikus eszközével igyekszik magát védeni. Fantazmagóriákba kapaszkodva küzd az egyik, míg falat emel, fegyvert ragad a másik. Egymást marcangoló keringőjüket – a kegyetlen racionalitás és a még könyörtelenebb lelkiismeret örvényének peremén – Orestes halálhíre állítja meg.

Az anya örülhet: fia meghalt.

Chrysothemis bátyja halott: immáron örökre zárva maradnak a kapuk.

Elektra előássa a baltát, ha más nem ők, ketten állnak bosszút apjuk haláláért. „Nővéred leszek, mint ahogy még sohasem voltam az!” – ígéri húgának, s szerető, gyengéd karokkal fogja át a lány karcsú derekát, hogy gyökereket eresszen belé és megfertőzze akaratával: gyilkolniuk kell! Chrysothemis végül háromszor tagadja meg a reményt, mely azzal kecsegtetné: a véres ruhából egy pillantás alatt öltözhet majd át menyasszonyi ruhába. A túlélést ő az erősebbik oldalán keresi… Akkor hát egyedül?
Két idegen férfi jelenik meg. Orestes halálhírét hozzák, bizonyítani is tudván azt, hiszen szemtanúi voltak, ahogy a nagy Agamemnon fiát saját lovai tiporták agyon. Elektra zavarodottan próbálja távol tartani magát a hírtől s a hozzá közeledő hírhozótól, de láthatóan gyengévé tették már a nap eseményei, avagy bizonytalanná a férfi jelenléte. Hosszan néznek egymás szemébe némán. A nő, aki rég elnyomta magában a vágyat, hogy egyszer megpihenjen egy férfi karjai közt, s a férfi, aki hosszú távollét után tért haza, hogy elvégezze küldetését. Agamemnon kutyául kiontott véréből valók: testvérek.

Valóban Orestes tért haza? Elektra az egyetlen, aki igazolhatja: megjött a bosszúálló. Ő az egyetlen, aki a testvért, az új királyt üdvözölheti… Elektra felismeri Orestest.

Nem kétséges, mely feladat vár a fivérre. Bosszút kell állnia az apa haláláért, a család fennmaradásáért, a királyi trónért, de talán leginkább Elektra megszenvedett éveiért. Mert minden emberi érzéstől, asszonyi örömtől megfosztotta őt a hűséges emlékezés, a kompromisszumot nem ismerő ragaszkodás. Feláldozta önmagát, egykor tündöklő szépségét, férfiakat ámulatba ejtő nőiességét az apja sírján, hiszen „féltékenyek a holtak!”

Az anya velőtrázó sikolya, halálhörgése rázza meg a palotát. Elektra egyetlen szomorúsága, hogy nem a balta, nem az a balta végzett az asszonnyal: a nagy sietségben elfelejtette öccsének átadni. De nem késik a másik ellenség sem: Aegisthus érkezik, akit Elektra még csak férfinak sem tart, csupán emlőnek nevez. Vele osztotta meg Agamemnón trónját Klytaemnestra, ő váltotta fel a Férfi helyét az ágyban, ő volt az orvgyilkos, aki egykor fejénél fogva vonszolta ki levágott áldozatát a házból, a fürdő kövezetén. Orestes halálhírét hallva óvatlanul lép a palotába, hogy beteljesülhessen a bosszú s a vért vér mossa le.
Chrysothemis hozza euforikus örömmel a hírt: Orestes hazatért, és lemészárolta ellenségeit.

A termekben holttestek hevernek, ám hívei, akik hűségesen vártak rá, örömmel ünneplik az új királyt. A nővérek helye immár fivérük oldalán van. Elektra mostantól végre maga is a palotában élhet, anarchistából tiszta szívvel válhat royalistává. A kapuk megnyílnak, s nyugodt életet kínálnak a jogos örökösöknek.

Zene szól. Örömzene. A túlvilág zenéjét csak azok hallják, akik e földi létet elhagyni készülnek. Elektra életének egyetlen értelme volt, s az beteljesült.

Chrysothemis előtt új élet tárul fel.

A hatalomátvétel megtörtént. Az új uralkodó: Orestes – nevének jelentése: „hegymászó”.