Giselle

I. FELVONÁS

Színtér egy Rajna-menti falu erdővel szegélyezett tere, melynek bal oldalán szegényes ház áll, a szép, fiatal Giselle lakik benne özvegy édesanyjával. Vele szemben lezárt vadászkunyhó. Hilarion erdész bukkan fel vadászútjáról visszatérve, hogy menyasszony-jelöltjét, Giselle-t üdvözölje. Mivel a zsalukat még csukva találja - jelét hagyva, hogy itt járt,- két frissen ejtett fácánt akaszt az ajtóra. Alig távozik Hilarion, mikor Albert gróf érkezik díszes öltözékben. Körülnéz, remélve, hogy nem látja senki, a vadász-kunyhóban parasztruhát ölt. Kopog Giselle ajtaján. Amint a kislány kinéz, elbújik. Aztán ismét előrelépve alig leplezhető örömet okoz váratlan, de titkon várva-várt megjelenése. Szerelmükről sok tánckettősben vallanak egymásnak. De a lány - bár vakon hisz élete első szerelmének - meglát egy margarétát és a virág szirmait tépkedve kérdi: szeret-nem szeret? A margaréta mintha nemet mondana. Albert azonban egy kis csalással folytatja a tépkedést s most már a "szeret" jön ki. Ez felvidítja őket. Éppen belefeledkeznének boldogságukba, mikor eléjük toppan Hilarion, és féltékenyen felelősségre vonja a lányt. Giselle visszautasítja. Az erdész ostromának Albert fölényesen parancsoló beavatkozása vet véget. Hilarion hirtelen felismeri benne az urat, s már tudja is, kivel van dolga. Bosszút forralva elrohan. Egyszerre megtelik a térség szüretre induló fiatal lányokkal, akik vidám táncba kezdenek. Giselle-t és Albertet is bevonják a mulatságba, de a gyenge szívű Giselle kimerül, megtántorodik. Jön is már az édesanyja, és mindenkit megnyugtat: nem komoly a baj. Bekíséri kislányát a házba. Vadászkürtök hangjára ijed fel álmodozásából Albert és megriadva az erdőbe szalad. Hilarion visszalopakodik, betaszítja a vadászlak ablakát, s Albert díszes kardját gyors mozdulattal kirántja, elrejti, majd ő maga is sietve elbújik. A kurlandi herceg és Bathilde lánya - Albert menyasszonya - érkezik vadász-kíséretével egy kis pihenőre. Giselle anyja szívesen látja őket, már teríti is az asztalt, és bemutatja tüsténkedő lányát. A bájos kis Giselle azonnal megnyeri Bathilde rokonszenvét, s bizalmasan érdeklődik: van-e már választottja? Giselle igent mond, mire Bathilde gyűrűjét mutatva közli, hogy neki is. A hercegnő minden jót kívánva nyakláncát ajándékozza a hálálkodó kis parasztlánynak. - Az anya beinvitálja vendégeit a házba, hogy felfrissíthessék magukat. Giselle a ház előtt marad, és üdvözli a hazatérő szüretelőket, akik vidám hangulatban ünnepelnek egy jegyespárt. Mulatságukba bevonják Giselle-t és a mátkapárt (Giselle szólóvariációja és az úgynevezett Paraszt pas de deux).

Visszatér Albert is, s a fiatalok közé keveredve szerelmesével éppen táncba fog, amikor berohan Hilarion. Albert kardjával bizonygatja a társaságnak, hogy nem holmi parasztifjú áll előttük, hanem az "ő" Giselle-jét rászedő gróf. Hilarion belefúj a falra akasztott vadászkürtbe, hogy tanúnak szólítsa az egész nemesi vadásztársaságot. Bathilde értetlenül nézi álruhás vőlegényét. Mit jelent ez az öltözék? - kérdi egy gesztussal. Albert zavartan mosolyogva a fejére mutat, mint akinek éppen bolondos ötlete támadt. Giselle nem tudja, nem akarja felfogni a történteket. Bathildéhez rohan, hogy tudassa: ez az ő szerelme. A hercegnő azonban értésére adja, hogy téved, a jelenlévő gróf a vőlegénye. Giselle riadtan letépi nyakáról az ajándékba kapott láncot, Bathilde lábai elé dobja és megzavarodva, maga elé meredve táncolni kezd, ahogy annak előtte Alberttel táncolt. Emlékezetében földereng a virágszirom-jóslat. Eszét vesztve - szétbomló hajjal - táncol szakadatlanul. Aztán hirtelen, mindenki rémületére, felkapja Albert kardját, hogy magát szíven szúrja, ebben azonban Hilarion megakadályozza. Anyja karjai közé rohan, onnan utolsó erejével Albert felé fordul - majd holtan esik össze. A gróf vétkét megbánva örök hűséget esküszik Giselle-nek holtteste felett, s Hilarionra is mély gyász szakad.

II. FELVONÁS

Borongós késői órán lehajtott fővel, lelkiismeret furdalástól gyötörve közelít Hilarion Giselle frissen hantolt sírjához. Hosszan elidőzve észre sem veszi: éjfélre jár. Titokzatos, lidérces fények kezdenek villódzani szerteszét. Az erdész ijedten menekül, hiszen tudja, a villik hatalmába kerülhet. A villik - egyszervolt elhagyott menyasszonyok - éjféltől hajnalig kikelnek sírjukból, mert beteljesületlen életük miatt nem adatik meg számukra a sír nyugalma. Myrtha, a villik kiránynője kezében varázserejű mirtuszággal több irányba intve kiparancsolja sírjukból a fehér ruhás villiket. Majd Giselle-t, az új villit szólítja elő. A hófehérbe öltözött szellemlány kiemelkedik sírhantjából, és a villik maguk közé fogadják. Ismét földi lény közeledik - s a villik visszahúzódnak. Fekete köpenybe burkoltan, a bánattól megtört Albert érkezik Giselle sírjához. Leborul, és betakarja azt frissen szedett liliomaival. Egyszerre különös érzés keríti hatalmába, mintha Giselle árnya lengené körül. Látja, látni véli elveszett kedvesét, mintegy elevenen. Nyomába ered, de el nem érheti, utána nyúl, de nem érintheti.

Megjelennek a villik a fellelt és hatalmukba kerített Hilarionnal. Most megbosszulják Giselle halálát, szédítő táncba hajszolják és a halálba űzik. Ezután Albert felett ítélkeznének, akire hasonló sors vár. Hiába könyörög a gróf Myrthához kegyelemért. Irgalom itt, a halál birodalmában nem létezik. Giselle azonban ellenszegül Myrthának. Addig kérleli, addig áll oltalmazóan a fiú mellett, míg Myrtha parancsra intő mirtuszága hatástalanná válva kettétörik, s míg hajnalhasadtára a villik hatalma tovaszáll, íme: a sírontúli szerelem ereje győzedelmeskedett. Pirkad már, és a kábult Albert nem tudja: ébren van-e, vagy álmodik. Vajon valóban átélte a lidérces éjszakát, valóban találkozott kedvesével? De itt a bizonyság: Giselle még egyszer feltűnik előtte, elejtett virágját Albert magához szorítja, s tétova léptekkel kitántorog a temető fáktól övezett homályából.

Librettó: Théophile Gautier
Koreográfiáját J. Perrot, J. Coralli és M. Petipa nyomán átdolgozta: Leonyid Lavrovszkij
Színpadra állította: Mihail Lavrovszkij