Impulzusok – pótjegyek

IMPULZUSOK

Műsor:
Rossini: Tell Vilmos – Nyitány / Bruch: e-moll kettősverseny brácsára és klarinétra, op. 88. /
Csajkovszkij: V. (e-moll) szimfónia, op. 64.

Közreműködik: Ludmány Dénes – brácsa / Laskai László – klarinét / Kodály Filharmonikusok
Vezényel: Somogyi-Tóth Dániel

Rossini rendkívüli népszerűségű Tell Vilmos nyitánya (francia címe Guillaume Tell) 1829-ben bemutatott utolsó nagyoperájához készült, melyet követően jórészt már csak egyházi műveket alkotott. A négy részből álló, hozzávetőleg tizenkét perc időtartamú darab az opera helyszínéül szolgáló svájci Alpok életéről fest zenei képet. Egyes szakaszai szünet nélkül követik egymást. Hajnalt idéző bevezetőjét öt szólócselló szólaltatja meg nagybőgők kíséretével. Aztán két nagyon halk timpani ütés utal a közelgő viharra, mely már a teljes zenekaron szólal meg. Az égi háború a rézfúvósok megszólalásával ér tetőfokára, majd rövid tombolás után fokozatosan elül. Ezután idilli nyugalmat árasztó pasztorál közjáték következik a fuvola és az angolkürt párbeszédével. Fergeteges lezárása a nyitánynak az a galopp, mely a svájci hazafiak győzelmét hirdeti az osztrák elnyomók felett.

A kiváló későromantikus mester, Max Bruch művészete hazánkban sajnos kevéssé ismert. Egyetlen kivétel ez alól g-moll hegedűversenye, mely máig a szóló repertoár egyik alapművének számít. Op. 88. jelzésű e-moll kettősversenyét a német zeneszerző fiának, a kiváló klarinétos Max Felix Bruchnak, illetve barátjának Willy Hess hegedű- és brácsaművésznek írta. A mű első előadása 1911-ben Wilhelmshavenben zajlott le, de egy évvel később már majd Berlinben is megszólalt. Tulajdonképpen a  kompozíció két hangszer bensőséges beszélgetése. Szerkezete kissé szokatlan, mivel egy aránylag lassú tétellel – Andante con moto – kezdődik. A második tétel, az Allegro moderato csak valamivel gyorsabb tempójú, míg a kettősverseny fináléja egy erőteljes, triolákkal teli Allegro molto. A romantikában nem szokatlan módon egy mindhárom tételen végigvonuló téma is biztosítja a darab kohézióját, mely nem más, mint az "Ack Värmeland Du Sköna" című svéd népdal.

Csajkovszkij hat szimfóniája közül az első hármat viszonylag ritkán hallhatjuk, az utolsó három viszont állandó repertoárdarabja a zenekaroknak. Az 1888-ban komponált V. szimfónia a szerző végső alkotóperiódusában keletkezett, ezért egyfajta összegzésként is értelmezhető. Úgy is mondhatnánk, hogy az emberi lét hamleti kérdésre összpontosít: „Lenni vagy nem lenni?”, azaz van-e diadal a sors felett, vagy a sors diadalmaskodik az életen? A mű kezdetén megszólaló szonátaformájú első tétel mozgalmassága, tematikus sokfélesége, karaktergazdagsága nem kizárólag a sors előtti „teljes meghajlás” narratíváját hordozza. A lassú tétel gyönyörű témáját a kürt csendíti meg. A tétel drámai csúcspontján, melyet tempóváltás és háromszoros forte dinamika jelez, üstdobpergés közepette a fúvóskaron jelentkezik a „sors-téma”. A finálé előkészítéseként hat, ahogy a harmadik tétel elegáns keringője szinte észrevétlenül csúszik át a derűs hangulatból valami bizonytalan, megfoghatatlan balsejtelembe: a „sors-téma” augmentált alakban sötét árnyként jelenik meg a tétel végén. A finalé andante bevezetése egyértelmű visszautalás a nyitótétel kezdetére, ám az Allegro vivace feliratú főrész a szimfónia alaptónusát diadalmasra hangolja át. Az életigenlést, a közösség erejét fejezi ki, – Csajkovszkij szavaival – „Örülj mások örömének – tovább élhetsz!”

- baljos -